9+1 ikonikus modell, amely naggyá tette a 90 éves Volvo márkát

Az évfordulón indul az új XC60 gyártása Göteborgban

Éppen 90 évvel ezelőtt, 1927. április 14-én gördült ki a hisingeni gyárkapun az első Volvo, a legendás ÖV4 modell. A következő 90 évben sokszor és nagyot fordult a kocka a Volvo AB történetében, de egyetlen dolog változatlan maradt: a Volvo a világ legbiztonságosabb autóit gyártja a mai napig. E jeles nap alkalmából öszegyűjtöttük az eltelt kilenc évtized egy-egy jubileumi mérföldkövét és az azokhoz tartozó kiemelkedő modelleket.

43336_the_volvo_v4_at_the_factory_gate_in_lundby_gothenburg-resized.jpg

1927: ÖV4 - a legelső
Az első Volvóból összesen 275 darabot adtak el, ami abban az időben is szerénynek számított. A “Jakob” becenévre hallgató autó meglehetősen konvencionális modell volt, magán viselte az amerikai dizájn hatását, váza kőris- és bükkfából készült, az 1,9 literes motor 28 lóerős teljesítményét pedig faküllős kerekek adták át a talajnak. A vevők egyetlen színkombinációban: sötétkék fényezéssel és fekete sárvédőkkel rendelhették meg.

1937: PV36 - a legelső kerek formájú
A "Carioca" fantázianevű négyajtós modell szakított az addigi formatervezlési hagyományokkal, és egy új, lekerekített, áramvonalas karosszériával csábította el a luxus iránt fogékony vevőjelölteket. Érdekes adat, hogy ebben az évben a Volvo gyára összesen 1815 db személyautót termelt.

5420_volvo_pv_36-resized.jpg

1947: PV444 - a legelső tömegmodell, a legelső amerikai
A második évtized legsikeresebb modellje, a PV444, a vállalat történetében a legelső tömeggyártású modell volt, egészen pontosan 196 004 db készült belőle az 1944-től 1958-ig tartó ciklusban. Egyébként ezzel az autóval vetette meg lábát a Volvo a tengerentúli piacon az ötvenes évek legelején, sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a nyolcvanas évek elejére a Volvo az Egyesült Államok legnagyobb importmárkája lett. A helyébe lépő PV544 hasonló sikereket ért el, sőt meg is alapozta a következő két évtized új modelljeinek hírnevét.

5625_volvo_pv_444_ke_usa-resized.jpg

1957: Amazon - az egyik legelső hárompontos
Ebben az évben kezdődött meg az Amazon, a “halhatatlan szépség” sorozatgyártása, és ez volt az első olyan modell, amelyet a legendás Jan Wilsgaard tervezett. Kevesen tudják, hogy eredetileg V8-as motorral szánták, de a “Philip” nevű prototípus sajnos nem jutott el a sorozatgyártásig. Egy korábbi névhasználat miatt a világon szinte mindenhol P120-ként árulták, kevés országban használhatta hivatalosan is az Amazon nevet. És igen, ez volt a PV544 melett az első olyan Volvo, amelyben szériafelszereltségként kínálták Nils Bohlin világhírű találmányát, a hárompontos biztonsági övet. Ez egyébként azóta több mint egymillió ember életét mentette meg a legóvatosabb becslések szerint is.

5832_volvo_121_amazon-resized.jpg

1967: P1800 - a legelső filmsztár
Az új vonalat jelentő 100-as sorozat megjelenése mellett, a hatvanas évek legnagyobb sikerét kétségkívül a P1800 kupé modell jelentette. Az Angyal autójaként is ismertté vált csodát 1961-től egészen 1973-ig gyártották. Szintén a P1800-hoz tartozik az eddigi legtöbb futott kilométer Guinness-rekordja is: irv Gordon eddig több mint 5 millió kilométert tett meg egy 1966-os példány volánja mögött. Sokak szerint a P1800 minden idők legszebb Volvója.

5829_volvo_1800_s-resized.jpg

1977: 240 - a legelső multimilliomos
Az 1975-től egészen 1993-ig gyártott 200-as széria a mai napig tűnik fel a mozivásznon, mint az amerikai utcakép elengedhetetlen része, az átlagpolgár átlagautója. A 240 egyben a márka első bestsellere: a gyártás 19 éve alatt 2 862 573 példány került, számos variánsa mai napig meghatározó a rajongók körében. A Bertone stúdió által tervezett és épített exkluzív 262C szintén ebben az évben mutatkozott be.

173621_volvo_245_turbo-resized.jpg

1987: 780 - a legszebb kocka
Bár a nyolcvanas évek legsikeresebb modellcsaládja a 700-as széria volt, most ennek legszebb változatára, a 780-as kupéra esett a választásunk. A technikailag nagyjából a 760-as sorozatra épült luxus kétajtós egy elegáns időtlen dizájn és egy tiszta Volvo identitás kombinációja. A belső és a kétszemélyes hátsó üléssor egyedileg ehhez a modellhez készült, a gyártás szűk 6 éve alatt mindössze 8518 darab hagyhatta el a Bertone üzem területét.

159035_volvo_780-resized.jpg

1997: C70 - a legnemesebb szépség
A Volvo C70 Coupé a kilencvenes évek elején megjelent, fronthajtású padlólemezre épült, technikája a 850 öröksége, élén a 250km/h elérésére képes, 240 lóerős turbómotorral. Ám nem feltétlenül ezek ejtették ámulatba az 1996-os Párizsi Autószalon szakmai látogatóit, hanem a C70 stílusa, fényűző belső tere, az anyagok kifinomultsága, a komfort és a legendás ergonómia. Még egy érdekesség: a modellt ismét az Angyal hozta köztudatba, azonban ezúttal a Val Kilmer főszereplésével készült mozifilm változatban tűnt fel legelőször. Én is ekkor szerettem bele…

199398_volvo_c70_coup-resized.jpg

2007: V70/XC70 3. generáció - a legkombibb
A lecsengő Ford-éra legutolsó eredménye a harmadik generációs V70 és XC70, amelyet egészen 2016 májusáig gyártottak. Persze volt ekkor gyönyörűséges S80 és az évezred elején megjelent XC90 is, azonban az utolsó 70-es sorozat vált ezekben az években a Volvo legsikeresebb modellcsaládjává a kombipiacok mekkáiban: Angliában, Hollandiában és persze Svédországban. Mi legjobban a háromliteres, hathengeres T6 motorral szerettük, de legalább ugyanilyen jó volt a 205 lóerős D5 és a négyhengeres D4 változat is.

13806_volvo_xc70-resized.jpg

2017: XC60 - a legújabb
Elérkeztük a Volvo kilenc évtizedet átölelő történelmének sokadik csúcspontjához, a márciusban leleplezett új XC60 modellhez. Az új XC90-nel elkezdett, majd az S90/V90 modellekkel folytatott modern és letisztult skandináv formavilág legújabb képviselője éppen a márka születésének 90. évfordulóján áll csatasorba a Volvo torslandai üzemében. Minden idők egyik legbiztonságosabb autója a legmodernebb biztonsági technológiákat vonultatja fel: többek között az új frontális ütközést elkerülő rendszert, vagy éppen a félautonóm vezetőtámogató rendszert, mely utóbbi opcióként rendelhető meg.

205075_the_new_volvo_xc60-resized.jpg

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu