Végre beleülhettem a vadiúj XC40-be - és nem bántam meg

8,5 milliótól indul a legkisebb Volvo SUV

Nemrég hazánkban csodálhattam meg a vadonatúj Volvo XC40-et, amely innentől az XC-sorozat legkisebb tagjaként igyekszik meghódítani az elmúlt hét évben (az eladások tekintetében) majd’ háromszorosára dúzzadt XS (azaz a legkisebb) SUV prémium szegmenst.

img_9533_2000_edit.jpg

A magyar importőr október végén hívott el az XC40 statikus bemutatójára, ahol sok minden érdekességet mondtak el. Ilyen volt például, hogy az XC40 már az új CMA - Compact Modular Architecture platformra épül, 4425mm-es hosszúsága és 1863mm-es szélessége ellenére igen hosszú tengelytávval rendelkezik (2703mm, ami mindössze 162 mm-rel rövidebb az XC60-nál). Bár a hátsó lábtér hossza jelentősen megrövidült, saját magam mögé beülve viszonlag kényelmesen elfértem. A csomagtér nem sokkal kisebb, mint az XC60-ban (505 kontra 460l), az autóban található ötletes rakodóhelyek viszont könnyen feledtetik ezt a kis hiányt.

img_9538_2000_edit.jpg

A Volvo kéremszépen halad a korral, hiszen a márka története során első ízben szerelnek induktív okostelefon-töltőt, így a kábelekkel sem kell vesződni majd. Reméljük, hamarosan a többi modellben is megjelenik ez az extra. A 13 hangszórós harman/kardon prémium hangrendszer legnagyobb újítása pedig az Air woofer technológia, amely az utastéren kívül elhelyezett subwooferből érkező mély hangokat a beáramló levegő segítségével fújja be az utastérbe. Na, vájtfülűként erre nagyon, de nagyon kíváncsi leszek.

img_9604_2000_edit.jpg

Látványos újdonság még a kontrasztos tetőfényezés, amely a vállvonal fölött, felszereltségtől függően fehér vagy fekete színben pompázik. A beltér sportosan fiatalos lett, örömömre megjelent a narancssárga szőnyeg, emellett módosított, ún. világos melange színben is érhető el a kárpitozás.

img_9594_2000_edit.jpg

A világelső Volvo-biztonságtechnika terén is számos újdonság érkezett: a City Safety rendszer új generációja már rendelkezik többek között elékanyarodás-gátló, gyalogos és kerékpáros érzékelő, valamint nagytestű állatokat érzékelő funkciókkal is. A vezérképviselet az első hazai XC40 példányok érkezésével egyidejűleg vezeti be itthon is a Volvo On Call szolgáltatást, amely lehetővé teszi az autó vezetés előtti előkészítését. Ez a központi kijelző klíma nézetében is elindítható. Az alkalmazás például az autó zárásához/nyitásához, annak megkereséséhez, hogy hol parkol, az utak vezetési naplóban történő naplózásához, lopási figyelmeztetések fogadásához és az üzemanyag-fogyasztás megtekintéséhez is használható. Ezeken felül a szolgáltatás országúti segélyszolgálat és vészhelyzeti segítség elérését is magában foglalja.

img_9612_2000_edit.jpg

A jövő év elejétől kapható XC40 kezdetben a 190 lóerős D4 AWD aut. és 250 lóerős T5 AWD aut. motorváltozatokban érhető el Momentum és R-Design felszereltséggel, majd később újabb két benzines (T3: 190Le, T4: 197Le) és egy dízel (D3: 150 Le) verzióval egészülnek ki, és ne feledjük, a közeljövőben szintén várható a hibridverzió is. A D3 és T3 egyébként első- és összkerékhajtással, valamint kézi és automata váltóval is egyaránt elérhető lesz. Az XC40 indulóára kezdetben 12.325.000 Ft lesz (D4 AWD aut. Momentum), a későbbi alapár (kézi váltós T3 vagy D3 Standard) az importőr előzetes számításai szerint 8,5 millió jó magyar forint körül alakul majd.

Ide kattintva megnézheted aranykezű fotósunk, Andrasovszky Peti galériáját is:

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Kattints ide: fb.com/volvobloghu

Tudtad, hogy a Volvoblog már az Instagramon is aktív? Keress minket az alábbi felhasználónéven: volvoblog.hungary