A Rizling-akció - 4. rész: Holnap indulás!

Persze ma minden “jó” összejött

Helyzetjelentés, T-1 nap: hát eljött a nagy dátum, holnap indulok az autómért! De hogy ne menjen olyan könnyen az elutazásom, az elmúlt napokban természetesen minden összejött, ami megpróbálta ellehetetleníteni országom átmeneti elhagyását.

photo_2018_01_17_21_56_23_1.jpg

Kezdjük ott, hogy az egész család beteg, mindenki eszeveszetten köhög. A gyereknek éppen most mértem lázat, 37.2. Én emellett harmadik napja szűnni nem akaró fejfájással és begyulladt torokkal próbálok össze-, fel- és kikészülni; a munkámban is teljes a káosz, holott csak 2 napot (egy pénteket és egy mozgalmas hétfőt) hagyok ki, de mit tesz a véletlen: pont ma alakult ki ott is a legnagyobb fejetlenség. Így lesz szép elmenni, innen lesz szép győzni! De megfogadtam, hogy megcsinálom. 

Így este 8 után már az egy szem, kabin méretű táskámba kellene bepakolni a legszükségesebb ruhadarabokat, valamint összeállítani a forgatáshoz és a - tervek szerint folyamatos - tudósításhoz szükséges cuccokat. Erősen szortíroznom kell, hogy a légitársaság által megadott csekély 10 kg-os súlykorlátba beleférjek. Ez bizony csúszni fog… Ja, és még a hangom is el-elmegy, így gyakorlott énekes barátaimtól kell, hogy tanácsot kérjek, mivel menthetem meg a video-narrációhoz elengedhetetlen hangszálaimat.

Na, de elég a negatív dolgokból, hiszen holnap - életemben először - svéd földre lépek, amit igazából már nagyon várok. Most néztem a helyi időjárást az elkövetkező napokra: 0 - +2 fok, havazás, enyhe szél (ami miatt -6 fokosnak érezni a levegőt). Ma vettem egy hatalmas sálat, szerintem csak alváshoz veszem majd le maximum, fázós vagyok.

photo_2018_02_15_20_00_27.jpg

Kint egyébként így néz ki most minden: 

photo_2018_02_13_20_12_49.jpg
Peter küldött tegnap néhány más, érdekes fotót is... 

photo_2018_02_12_20_30_50.jpg

photo_2018_02_12_20_30_56.jpg

A képeken látható - amúgy négykerekes - Audi az árokban kötött ki, csakis azért, mert nem voltak megfelelő gumiabroncsok az autón. Hiába a legendás Quattro technika, a havas úton jó gumi nélkül szart sem ér… Svédországban ilyenkor egyébként mindenki szögesgumit (dubbdack) használ, ami minden más országban tiltott. De ott ez jelenti a túlélést. Hülyék és bátrak persze mindenhol vannak.

Mivel sok még a teendő, zárom soraimat. Holnaptól szinte élőben tudósítok a Volvoblog Facebook oldalán (http://facebook.com/volvobloghu/), így mindenképpen érdemes lesz ott is követni. Addig is reménykedem a legalább részleges gyógyulásban és a teljes (meg)tisztulásban, hogy minden a lehető legnagyobb rendben legyen. 

Viszontlátásra, azaz Hej då!

volvoblog_18_februar.jpg

Előzmények:
1.: Megint autót hozok Svédországból!
- 2.: Levegőn, földön, vízen, földön…
- 3.: Mennyiből jön haza az autó?

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu