A Rizling-akció - 6. rész: Mi történt velem az elmúlt egy hónapban?

Hogy miért vártam eddig? Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy mit írjak a hazafelé vezető útról. Erősen kellett pörgetnem az agyamat azért, hogy eszembe jusson, pontosan mi is történt velünk Svédországból, Lengyelországon és Szlovákián át Magyarországig, mintegy 1400 kilométeren át.img_0570-resized.jpgAztán rájöttem, hogy semmi. Kis túlzással beültünk Tranåsban vasárnap hajnali 4 órakor, majd hétfőn 9:30-kor kiszálltunk Budapesten. Ennyi. A Volvo hiba nélkül lejött Európa másik felébe, mert ez a dolga. De hogy ne maradjatok sztorik és élmények nélkül, megpróbálom leírni mindazt, amivel gazdagabb lettem skandináv kiruccanásom szűk 72 órája alatt, és mesélni egy kicsit arról, mi történt azóta.

Rengeteg feladatom volt a hazautazást követően, és mire leülhettem volna a gép elé, már félálomban semmi nem jutott eszembe. Most, hogy itt az első hosszú hétvége, végre neki tudtam ülni…

Svédország nagyon, jó Svédország nagyon szép, az emberek egytől egyik nagyon kedvesek. Viszont nem sok időm volt szétnézni, de megfogadtam, hogy ezt nyáron biztosan pótolni fogom. A péntek délutáni megérkezésemet követően, már a reptérről hazafelé vezető úton kipróbálhattam az “új” autómat. Egyszerűen elmondhatatlan érzés volt. Nem azért, mert beleülhettem egy viszonylag olcsó autóba, amit bármelyik egyszerű svéd munkásember néhány napi fizetéséből megvehet. Sokkal inkább azért, mert mindaz, amit az előtte lévő másfél hónapban szerveztem, végigizgultam, most itt állt előttem. Az első nap az ismerkedéssel telt. Az autóval és persze Svédországgal. Este vacsoráztunk egy jót, majd vendéglátóimmal hosszasan beszélgettünk a nappaliban.

Az időjárás szinte végig egy az egyben ugyanolyan volt, mint itthon. Jellemzően 0 fok körüli hőmérséklet, a hó folyamatosan szemerkélt, de sosem zavaró mennyiségben. A hótakaró vastagsága néhol elérte a fél métert, de az utakat és a járdákat folyamatosan tisztán tartották. Nagyon tetszett az a kinti szokás, hogy egy lakás/ház összes ablakába lámpát tesznek. Este nagyon hangulatossá tudja tenni a várost.

Szombaton elmentünk néhány alkatrészért, és egy garnitúra alufelniért, ami a nyári szettem lesz. Visszafelé megálltunk a befagyott Sommen-tónál, ami még ebben a jellegzetes téli állapotában is csodálatos látványt nyújtott. És ott volt még a csend. Az a fajta csend, amelytől szinte már fáj az ember füle. Ezt nem lehet fotókkal visszaadni.

Nem hagyhattuk ki a helyi Volvo kereskedést sem, ahol szombat lévén, mindössze egy értékesítő hölgy (a tulajdonos unokája) dolgozott. Még egy kincset is találtunk az alsó szinten, egy 1947-es - azaz több mint 70 éves - pv444 autót a sarokba állítva. Elég szép, eredeti állapotban volt, mindössze az egyik hátsó gumija volt leeresztve. Aztán vettem néhány szuvenírt a helyi “loppis”-ban, ami kb. a garázsvásár megfelelője, csak ez garázs helyett egy társasház alagsorában volt, telis tele érdekesebbnél érdekesebb bizbaszokkal. Mint megtudtam, az emberek által adjándékozott cuccok értékesítéséből származó bevételt jótékony célra fordítják. Amolyan charity shop.

Az este fénypontja a fenséges vacsora mellett az Eurovíziós dalfesztivál svéd selejtezőjének közös megtekintése volt, valamelyik helyi tévécsatornán adták élőben. A versengés az európai részvételért itt 8 héten keresztül zajlik, és a válogató helyszínét adó hatalmas sportcsarnokot mindegyik alkalommal teljesen megtöltik a fizetővendégek! Hozzátenném, hogy Svédországban kevesebben élnek, mint itthon. Az elődöntő végeztével azonban gyorsan aludni tértünk, hiszen reggel 4 órakor kellett elindulnunk ahhoz, hogy biztonsággal elérjük a 9-kor kihajózó karlskronai kompot. Naná, hogy alig tudtam elaludni az izgalomtól.

img_0615-resized.jpg

Aztán vasránap reggel, pontban 4 órakor megszólalt a vekker, és mire teljesen felébredtem, már javában haladtunk dél felé a teljesen sötét országúton. A forgalomra jellemző, hogy a közel 4 órás autóút alatt - főleg napfelkelte előtt - alig találkoztunk szembejövő autóval, és csak a cél előtt néhány kilométerrel értünk utol másik járművet.

A hosszú út talán egyetlen izgalma akkor ért bennünket, amikor a kompra szállás előtt bedöglött az ablakmosó tartály pumpája. Nehéz lesz úgy végigjönni hazáig, hogy nem tudunk szélvédőt mosni, ezért még a hajó rakterében megkerestük a hiba lehetséges okát. Elsőként a biztosíték ellenőrzésével kezdtünk, kivettük, semmi baja nem volt, ezért visszatettük. És láss csodát, a véletlenszerű próba eredménnyel járt, hiszen újra vizet fakasztott a mosó! Ennyi.

img_0580-resized.jpg

Aki nem járt még 170 méter hosszú, 12 emeletes kompon, annak elmesélem, hogy ez tulajdonképpen olyan, mint egy mozgó hotel. Van benne több étterem, vámmentes bolt, bár, kávézó, és a folyosókon az összes sarkot, felesleges helyet nyerőgépekkel töltöttek meg. Mert itt szabadon lehet játszani, éppen úgy, mint alkoholt vásárolni. A tíz és fél órás hajóút fáradalmait a fürdőszobás hálókabinban tudtuk kipihenni, és ez az idő elég volt arra is, hogy felkészüljünk az előttünk álló éjszakai vezetésre. Mert mindvégig sötétben mentünk. Először hülye ötletnek tartottam, mert nappal jobban szeretek utazni, de végül órákat nyertünk azzal, hogy egyáltalán nem volt forgalom éjjel.

Íme néhány fotó a hajóról:

Az eseménytelen éjszaka után végül (4-5 megállással) 13 órát utaztunk, mire hazaértünk Budapestre. Én még hazadobtam Petert Szolnok mellé, ahol a háza előtt rendesen elakadtunk a sárban. Egy gyors mosást követően végre hazajutottam, és megpróbáltam kipihenni az út fáradalmait. Másnap ellátogattam Nagy Zolihoz egy gyors állapotfelmérésre. De erről, és az utazás végső összegzéséről a következő részben számolok majd be…

Előzmények:
1.: Megint autót hozok Svédországból!
- 2.: Levegőn, földön, vízen, földön…
- 3.: Mennyiből jön haza az autó?
- 4.: Holnap indulás!
- 5.: Megérkeztem...

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu