A Volvo XC60 lett a „Világ Év Autója 2018” díj nyertese

A díjeső soha nem érhet véget...

Az új Volvo XC60 a New York-i Autószalonon tartott díjátadó ünnepségen elnyerte a "Világ Év Autója 2018" címet, újabb nagy becsben tartott elismeréssel gyarapítva a Volvo kitüntetéseinek sorát, miután az XC60-ast 2018 elején megválasztották az Év Észak-Amerikai Szabadidőjárművének, majd az XC40 a márciusi Genfi Autószalonon megkapta az Év Autója (Car of the Year) díjat. A Volvo most először ért el abszolút első helyezést a Világ Év Autója (World Car of the Year) versenyen.

226791_volvo_xc60_wins_world_car_of_the_year.jpg

Az új Volvo XC60, amely az Euro NCAP által 2017 során vizsgált összes típus közül a legjobb biztonsági teljesítményt nyújtotta, a vállalat City Safety autonóm vészfékrendszerének továbbfejlesztett változatát kínálja, amely már önálló elkormányzásra is képes, amennyiben az automatikus vészfékezés egymagában nem képes elhárítani az ütközésveszélyt. Mindemellett az Oncoming Lane Mitigation névre keresztelt új biztonsági rendszer kormányerő-rásegítéssel igyekszik elkerülni a frontális ütközést, míg a Volvo holttérfigyelő rendszere (BLIS) mostantól ugyanezzel a Steer Assist funkcionalitással mérsékli a sávváltás során felmerülő ütközési kockázatot.

Az új XC60 a rendelkezésre álló dízel- és benzinmotorok mellett megrendelhető a Volvo díjnyertes T8 Twin Engine hálózatról tölthető benzin-elektromos hibrid hajtásláncával is. A kínálat csúcsát megtestesítő plug-in hibrid legnagyobb rendszerteljesítménye 407 LE, álló helyzetből 5,3 mp alatt gyorsul 100 km/órára.

208065_the_new_volvo_xc60-resized.jpg

A Volvo két modelljét elismerő kitüntetés mellé egy harmadik is társult márciusban: Håkan Samuelsson elnök-vezérigazgatót a "2018. Év Globális Autóipari Szereplőjének" választotta meg a Genfi Autószalonon egy újságírókból álló, nemzetközi zsűri. Samuelsson a Volvo Cars sikerre viteléért az utóbbi jó pár évben tett erőfeszítéseivel érdemelte ki a most először átadott kitüntetést.

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu

A Volvoblog az Instagramon is aktív! Keress minket az alábbi felhasználónéven: volvoblog.hungary

Láttad már a YouTube csatornánkat? Ha nem gyere ide, és iratkozz fel: Volvoblog Hungary YouTube

A poszt megjelenését a Volvo Autó Hungária Kft. támogatta.19950_volvo_hu_banner_468x200px.jpg