Őszinte és szubjektív leszek.

Nagyon vártam, mikor próbálhatom végre ki az S60/V60 modellcsalád legbrutálisabb verzióját. És nagyon remegtem az első 10 kilométeren, majd a következőn is. A fejem mindvégig vörös volt az izgalomtól, az adrenalintól, és a legelső hatásoktól.

Egyből tudtam: ez az autó nem ide való. Nem a Róbert Károly körútra, nem bármelyik pesti mellékutcára, nem a budai hegyvidék hepehupás útjaira. Na jó, Budapesten azért az Alagúthoz nagyon illik... a hangja:

Aztán attól is féltem, hogy az emberek utálni fognak, ha látnak benne. Bár nem tudják, ki vagyok, én sem tudom, kik ők, de zavart a tudat, hogy utálni fognak. De az első belvárosi kör után teljesen megváltozott a véleményem. Aki háttal állt, és hallotta jönni, egyből hátrtakapta a fejét. “Ez mi???” Biztos vagyok benne, hogy az üvöltő hang hallatán egy Ferrarit vártak, és teljesen ledöbbentek, amikor a piros maranellói tenyészcsődör helyett egy babakék (hivatalosan: királykék vagy inkább Rebel Blue) S60-at véltek felfedezni. Aki szemből látta, az is elismerően mosolygott. Akik pedig beálltak mellém a piros lámpáknál, egyből átszóltak, és kérdezték: “Ez egy Polestar?” “Ne haragudj, nyomnád neki egy kicsit a zöldnél?” Utóbbinál nem lehetett normál üzemmódban, elegánsan kihörögni a szabad jelzést követően...

A hang
Az leírhatatlan. Még a videó sem képes visszaadni azt az eszeveszett sátáni gurgulázást, ami Sport üzemmódba kapcsolva, a kipufogórendszer áthangolódásakor tör elő. Ilyenkor ugyanis kinyit az a pillangószelep, ami a sorban legutolsó kipufogódobot nemes egyszerűséggel kikerüli, hogy utánozhatatlan hanggal váltsa ki még az irigy ember diszkrét mosolyát is.

A motor
A háromliteres, soros hathengeres erőforrás 350 lóerőt képes kipréselni magából 500Nm nyomaték mellett. Míg előbbi 5250-es fordulatnál rendelkezésre áll, utóbbi már 3000-től erőteljesen mutatkozik. A másfél tonnás svédacélt a turbós motor és a remekül hangolt hatfokozatú automataváltó mesteri ötvözete mindössze 4.9 másodperc alatt képes 100km/h-ra gyorsítani (a kétszázas sprinthez 17.7 mp szükséges - ezt érthető okokból nem próbáltam):

A Brembótól érkező hatdugattyús fékrendszer pillanatok alatt képes megálljt parancsolni, már amikor szükség van erre. Bár keményen kell adagolni, mégis könnyen szabályozható, és normál használatnál nincs különbség egy széria hatvanashoz képest. És hogy itt se maradjunk számok nélkül: a 371mm átmérőjű első féktárcsa csak 20 collos vagy annál nagyobb méretű felni alá (mögé) fér be, cseréje a betétekkel együtt pedig 800.000 forintot kóstál. Hiába: nagy pénz, nagy foci.

A beltér a szériamodellhez képes annyit változott, hogy:

• a kormány, az ülések és az ajtókárpitok finom alcantara borítást kaptak
• a kormány mögött két polírozott elefántfül segítségével kézzel is válthatunk
• a jellegzetes Polestar-logó több helyen is feltűnik

Kívül már szembetűnőbb az S60 sportos mivoltja, hiszen a lökhárítóbetétek mellett markáns hátsó spoiler és diffúzor, könnyed volnalvezetésű felnik jelzik: nem egy átlagos R-Design sportcsomaggal van dolgunk.

A poszt vége felé most nyilvánvalóan az eszméletlen, tizenhétliteres átlagfogyasztásról kellene írnom, de nem teszem. Azon egyszerű okból, hogy ez a része egész egyszerűen nem érdekelt. Visszatankoláskor 16-17 közé jött ki az átlag, de ebben minden benne volt. És itt le is zártam a témát. A fillérrel előszeretettel szeretkezők úgyis hibrideznek, vagy dízeleznek.

Lógó orral és állal adtam vissza az autót. De örültem neki, hogy: 

1., a pár nap alatt kizárólag pozitív visszajelzés érkezett, 
2., nem kaptam parkolási- és gyorshajtási bírságot, 
3., nem nyitották rá sehol az ajtót a jellegzetes fényezésre, pedig mindig csak egyetlen parkolóhelyre álltam be vele.

Ezzel a motorral mindössze öt darab S60/V60 Polestar érkezett hazánkba, a tesztautónk az újkori 17 milliós ára helyett alig 9 hónaposan 12 millió körül talált szerető gazdára. A Polestar verzió továbbra is elérhető, de már egy újabb fejlesztésű, kétliteres-négyhengeres erőforrással. Az 367 lóerőt tud, na, arra is kíváncsi leszek...