Volvo V60 CrossCountry D4 AWD - fehér holló, az utolsó cserkész

img_5789-resized.jpg

Az S60 Polestarral szinte egy időben lehetőségem nyílt kipróbálni a hatvanas széria egyik frájcájt (freizeit), azaz szabadidőmodelljét is. Hogy miért ritka?

Azért, mert a tesztautóban szereplő, öthengeres dízelmotor már szinte csak ebben a variánsban érhető el a Volvo teljes modellpalettáját figyelembe véve. Sokunk szívének legnagyobb fájdalmára, az új S90/V90 és az XC90 modellek már eleve csak négyhengeres erőforrásokkal kaphatók, és a V40 is átállt a downsizing oldalára (pedig ott haj’ de jó volt az első egy-két modellév öthengeres, kétliteres D3-asa például). A kifinomult járáskultúrájú 2.4-es, öthengeres dízelmotorok mostanra csak a nagyobb AWD modellekhez érhetők el, sajnos ott sem sokáig.

img_5784-resized.jpg

Aztán ritka azért is, mert a hatvanasok szabadidőváltozatait (S60/V60 CC) valamiért itthon nem szeretik a flottás beszerzők (halkan jegyezném meg, hogy a hazai újautó-eladások több mint 90 százalékát továbbra is a céges vevők adják). Pedig ha tudnák, mennyivel jobb a Cross Country, mint a standard változatok... Nem megy itthon, na.

img_5778-resized.jpg

Megígértem magamnak, hogy nem hasonlítgatom majd a Polestarhoz, de mégis párhuzamot kell vonnom. Ha lehetőségem lenne egy vadonatúj játszós és egy vadonatúj hétköznapi autó megvásárlására, akkor ez a két autó lenne az, ami a képzeletbeli kétállásos garázsomat “lakná”. Bőven elég egy háromtagú családnak a V60 CC. Mondom ezt úgy, hogy a szívem a mostani kínálatból egy XC70-et vagy az új S90/V90-et választaná. A reális a V60 lenne, ellensúlynak meg ugye ott lenne a Polestar :)

Nem tudok rá rosszat mondani. A csomagtartó elég, a kasztni mérete pont jó, a motor tökéletes, bár néha picit soknak is tűnt a 190 lóerő a 420Nm-es nyomatékkal, ami elég alacsony fordulatszámtól rendelkezésre áll. Az automataváltó kifinomult, sport módban még harapós is. Az S60 Polestar 17 literes fogyasztása után nem is emlékszem rá pontosan, mennyit evett a V60, talán 7-7,5 liter körüli átlag rémlik, ami ugye nem rossz ezekhez a paraméterekhez. Az ára? Majdnem Polestar, de megéri kövéren felszerelni ennyiért...

img_5798-resized.jpg

Ami a legjobban megfogott, az a színe. A Volvo telibetalált ezzel a "Twilight" bronz metál árnyalattal, szinte mindegyik modelljük remekül fest benne (nekem egy bronz XC70, lakkfekete alufelnikkel a legütősebb). Amíg nem vezethettem ilyen színű Volvót, nem is vettem észre, milyen jól mutat. Az S70-emet is simán átfújatnám ilyenre.

Mivel nagyon sokszor ültem már S60/V60 modellben, a beltér változatlanul hozta az évek óta megszokott stílust. Nyilván ilyenkor jobban el tudok mélyedni az apró részletekben, most éppen a “linear walnut” fantázianevű nyers fa dekorbetéten akadt fenn a tekintetem.

v60_wood_2.jpg

v60_wood_1.jpg

Nekem már a C30-ban is tetszett ez az “épp most csiszolt” hatású megoldás. Ez olyan igazi letisztult, skandináv izé. Bár a legtöbb embernek nem tetszett, akinek mutattam, de én ebben az esetben is simán vállalom a széllel szemben történő hugyozást. (Bocsánat, szebben most nem ment, de ez egy blog - ráadásul a sajátom -, szóval maradhat.)

Mivel a Polestar magával ragadó, “Wow” hatása után nehezebb írni egy hétköznapibb autóról (azért még korántsem hátköznapi egy Cross Country), lassan zárom soraimat. Viszont. A fotók válogatása közben találtam egy képet, amit a Cross Country fedkomp kijelzőjéről készítettem. “Ray Charles - A song for you”

img_5799-resized.jpg

Ez a szám ment épp a Jazzyn, és most, újra meghallgatva, tökéletesen beugrott az az esős szombat este, amikor egy tököli autós rendezvényről tartottam hazafele a D4 AWD-vel. Hátul az egész napos rendezvény teljes hangosítása, a DJ-felszerelésem a szétszerelhető pulttal együtt, plusz számtalan táska, szatyor. Minden befért, gond nélkül. Ennyi. De ezt egy kombi Volvótól már megszokhattuk.

 

A következő teszt alkalmával a modellnévben a hatos számot (pörgős dobhang, fanfárok) prapraprapraaaaam: kilencesre cserélem... 

34b36f35f777a61a6978400cf0407133.jpg

De a többit majd legközelebb. Addig is: maradjatok velem!