A Rizling-akció - 1. rész: Megint autót hozok Svédországból!

Napra pontosan 11 éve van egy 20 éves autóm - egy 1998-as Volvo S70. Eddig közel 150 000 km-t tettünk meg együtt, soha de soha nem hagyott cserben. Mindig mindenhová elvitt, mindig odaértem vele mindenhová. Most azonban nagy válaszút elé kerültem…

photo_2013_09_22_8_56_42.jpg

Vagy rálocsolom jelenlegi értékének többszörösét, vagy ugyanezt a pénzt már egy másik autóra költöm. Szó sincs arról hogy meguntam volna az S70-et, sokkal inkább vágyom valami másra. Például régi nagy álmom egy C70 kupé, egyszerűen imádom a tökéletes és arányos formáját. Még elsős gimnazistaként, az Angyal című film remake-jében láthattam először az akkor debütált kétajtóst, mondanom sem kell: szerelem volt első látásra. Miután a családi helyzetem nem éppen előnyös egy kupé autó számára, ezért ezt a projektet egy kicsivel későbbre teszem. A másik nagy vágyam egy kombi volt, mert évente több alkalommal is szükségem van a nagyobb csomagtérre. Természetesen az S70-be is mindig minden belefért, de egy idő után az ember megunja a csomagokkal való tetrisezést. Így érlelődött meg bennem szépen lassan az a gondolat, hogy egy kombi Volvo tulajdonosa legyek.

Peter, akit már a “Sam a házban” rovatban debütált S60-unk behozatala kapcsán már megismerhettetek, ismét örömmel vállalta azt a szerepet, hogy megkeresse kint Svédországban, a Volvók nagy szülőföldjén azt a kombit, amely remélhetőleg jó sokáig fogja szolgálni családunkat. Napokon keresztül folyamatosan küldözgette a jónak látszó hirdetéseket, azonban egyik autó se fogott meg annyira hogy ezért kiutazzak Svédországba, hogy lábon hazahozzam. Aztán 2018. január 4-én megtört a csend, és délután egy link várt a virtuális postaládámban az alábbi rövid kommentel: “Döntsd el gyorsan, hogy szükséged van-e rá, nagyon jó áron van, így gyorsan el fogják vinni!”

Én pedig erős három és fél perc alatt hoztam egy határozott, de biztosan nem megalapozott döntést: ez jó lesz! Óriási mázlink volt, mert az autót még nem vitték el kecsegtető ára ellenére sem - utóbbiról majd később. Mindössze kettő, sötétben készült kép alapján kellett döntenem, több mint 2000 km távolságból.

photo_2018_01_07_16_52_10.jpg

photo_2018_01_07_16_52_14.jpg

Használtautó hirdetés svéd módra: télen, sötétben, pancsi után...

Természetesen az a segítségem megvolt, hogy Péter falujában árulták a fotókon éppen éjkék autót, így bármikor át tudott menni megnézni. Jeleztem neki hogy amint tud, menjen el, nézze meg, és ha már elindul otthonról, némi készpénzt is vigyen magával. Röpke fél órán belül csörgött is a telefonom, Peter volt a vonal végén. “Itt ülök az autóban, beindult, szépen jár a motor, úgy tűnik, minden rendben van. A tesztkörön is minden stimmelt, nincsen nagy baja… Szerintem meg kéne venni!”

Fél óra múlva már a saját garázsából küldte a legújabb fotókat - méghozzá a legújabb autómról… az ÉN legújabb autómról!

Egy újabb galéria másnap, rendes csutakolás után fotózva:


És hogy miért Rizling, lett a neve? Amúgy utálok neveket adni az autóimnak, de a svéd rendszám magáért beszél...

Ezután nem volt más hátra, mint megszervezni a hazautat... de erről majd a következő részben mesélek.

A következő részt itt találod:
A Rizling-akció - 2. rész: Levegőn, földön, vízen, földön…

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu

A Volvoblog az Instagramon is aktív! Keress minket az alábbi felhasználónéven: volvoblog.hungary