WTCC Hungaroring: új kihívások a súlykompenzáció miatt

80 kilogrammal nehezebben áll rajthoz a Volvo S60 Polestar TC1 vasárnap

Miután két héttel ezelőtt történelmi győzelmet aratott az FIA túraautó világbajnokság monzai futamán, a mostani hétvégén máris új kihívással kell szembenéznie a Polestar Cyan Racing csapatának: a szurkolók kedvencének számító Hungaroringen a maximális 80 kilogrammos súlykompenzációval terhelve áll rajthoz a Volvo S60 Polestar TC1.
wtcc-monza-4-1280x850.jpgA kompenzációs súlyt az előző versenyen elért átlagos köridők alapján számolják ki; ott a Volvo S60 Polestar TC1 bizonyult a mezőny leggyorsabbjának, fej-fej mellett a legnagyobb vetélytársnak számító Hondával.

Thed Björk monzai győzelmével előre lépett a bajnokság második helyére, míg csapattársa, Nicky Catsburg annak ellenére a harmadik, hogy olaszországi hétvégéje szerencsétlenül alakult. Csapattársa, Néstor Girolami jó tempót ment Monzában, ám hiába autózott dobogós helyen, fel kellett adnia a versenyt, miután egy versenytárssal ütközött. Reményei szerint azonban ezen a hétvégén még erősebben tér majd vissza.

A Hungaroring kanyargós vonalvezetésével komoly megterhelést jelent a gumiabroncsoknak, szemben a villámgyors monzai pályával. Most mindenki arra kíváncsi, hogy a Polestar Cyan Racing folytatja-e eddigi teljesítményét.

„A csapat minden tagja keményen dolgozik. Az évad egyik legkeményebb versenye vár ránk, hiszen a magyar szurkolók jellemzően ellenfeleinknek szurkolnak. Meg kell őriznünk hidegvérünket, és hozni a formánkat. A lényeg, hogy stabilan pontszerző helyeken végezzünk, ahogy azt a szezon eddigi részében is tettük" - mondta Alexander Murdzevski Schedvin, a Polestar motorsport igazgatója.

WTCC magyarországi verseny

Időpontok :
Szombat (május 13)
09:00 Első szabadedzés (45 perc)
11:30 Második szabadedzés (45 perc)
14:00 Időmérő
15:00 MAC3

Vasárnap (május 14)
12:35 Első futam (12 kör)
13:45 Második futam (15 kör)

A bajnokság állása
Pilóták:
1 Tiago Monteiro Honda Civic 85 pont
2 Thed Björk Volvo S60 70 (-15)
3 Nicky Catsburg Volvo S60 50 (-35)
4 Michelisz Norbert Honda Civic 46 (-39)
5 Tom Chilton Citroën C-Elysée 44 (-41)
8 Néstor Girolami Volvo S60 39 (-46)

Konstruktőrök:
1 Volvo 198 pont
2 Honda 186 (-12)

Kompenzációs súlyok
Modell – Időkülönbség– Tömeg
Volvo S60 Polestar – 0,0 mp – +80 kg
Honda Civic – 0,0 mp – +80 kg
Citroën C-Elysée – +0,3 mp – +50 kg
Chevrolet Cruze – +0,8 mp – +0 kg
Lada Vesta +1,6 mp +0 kg

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu

A korábbi, Volvo WTCC-szerepléssel kapcsolatos híreket ITT találod.