Már éppen meg akartam írni, hogy szinte hibátlanul teljesítette autóm az első közös tízezret, amikor olyan dolog történt, amit nem láttam jönni és nagyon fájt. De kezdjük is a történet legelejéről...

Egészen érdekes szögekből fotózva is csodálatos :)

Lassan egy éve van nálam a Vezérbástyatank (a név némi iróniát tartalmaz - erre kattintva az első cikket olvashatod), és mindenhová elvitt, ahová elindultam vele. A saját szerviztörténeti táblázatot elolvasva csupa olyan feladata volt a Volverknek, ami egy közel húsz éves autónál szinte mindennapos történet. A vásárláskor már elvégzett (és az előző cikkben tárgyalt) kiegyenlítőtartály és a feszítőgörgő cseréjét követően fél év alatt egy ablaktörlő-lapát cseréjén kívül lényegében semmi sem történt.

Tavaszi balatoni bringatúránk hűséges fegyverhordozója Szántódról kihajózva

Aztán májusban eljött a soron következő kötelező szerviz ideje, ami során Nagy Zoliék kicserélték az első féktárcsákat és betéteket is, ezek pár nappal előtte nagyon elkezdték rázni az első futóművet erősebb fékezéskor. Ebből hétszemélyes modell lévén a legnagyobb kellett, viszont csak a gyári beszállítóé (ATE) érhető el. Sebaj, mást úgysem vettem volna rá, én hiszek a gyári ajánlásokban.

Csabi éppen féket cserél

Némi félhalott állapotot követően szépen örökre elcsendesedett a kürtöm – mindegyik XC 90-é elpusztul előbb vagy utóbb, szerintem rossz elhelyezése miatt kap sok vizet és az teszi tönkre –, ezt első körben bontott alkatrészből orvosoltam. Egy frissen megjelent koppanó hang miatt pedig június végén kicseréltettem a váltónál található alsó motorkitámasztót, majd újra nekivágtam a nagyvilágnak.

Még stábautónak is tökéletes, ezúttal Szlovákia kietlen tájaira vitt el bennünket

Június 26-a egy nagyon forró csütörtöki nap volt. A munkám miatt reggel Balatonra kellett mennem, majd délután vissza Budapestre, ahol késő délután, közel 40 fokos melegben kellett a dugóban araszolnom hazáig. De az XC 90 természetesen ezt az akadályt is hibátlanul vette. Koraeste Visegrád felé vettem az irányt, majd Dunabogdány főutcáján gurulva egyszer csak beütött a krach. A gebasz. Hirtelen elment minden – minden előjel nélkül, az összes visszajelző lámpa kigyulladt, és a kis kijelzőn megjelent a rettenetes felirat: „MOTORSZERVIZ SZÜKS.”. Annyi lendület még volt, hogy kiguruljak az út jobb szélén található parkolóhelyre, így nem tartottam fel a forgalmat.

Az újraindításra csak az indítómotor felvisítását hallottam, azaz már nem forgatta meg a főtengelyt. Ekkor felnyitottam a motorháztetőt, és első vizsgálatra semmi rendelleneset nem találtam. Másodszorra már észrevettem a vezérlés burkolata körüli gőzölgést. Több sem kellett, megbontottam a burkolatot. Ami látvány ezután fogadott, na azt senkinek sem kívánom:

Itt már tudtam: nagy a baj...  

A mindenféle feszességet mellőző vezérműszíj bambán nézett vissza rám, itt már tudtam, hogy nagyon nagy a baj. Gyors telefon Zolinak, aki a lehető legrosszabb verziót vázolta a vonal végén: elszakadt a vezérműszíj, kezdjek el keresni egy új hengerfejet. meg mondott mellé egy kellemes előzetes költséget, nagyjából annyit, amennyit mi szoktunk javasolni a használt Volvót vásárlóknak arra, hogy legyen félretéve, bármi esetére. Nyilván azzal kezdtem el magamat nyugtatni, hogy a szíj biztosan nem szakadhatott el, hiszen egyrészt szépen egyben volt, másrészt messze volt még a csereperiódus ideje. Több dolgot szeretnék itt tisztázni: ellenőrzött futású, ismert szervizelőéletű autót vettem, ahol az első ciklus végén rendben kicserélték gyárira a vezérlést, kb. 30 ezer kilométer volt még hátra a következőig. A tekergetés teljesen kizárt volt, hiszen szinte (itt a szinte szónak még lesz jelentősége) végig szakszervizbe hordták, mindenről van papír, számla, így fel sem merült, hogy baj lehet...

Nem éppen vidám hazatérés a tett helyszínéről – lóháton

A tréler első körben hazahozta az autót Budapestre, és ezúton is erősen javaslom mindenkinek a biztosítók Assistance-opcióját, ez most nagyon sokat segített. Másnap reggel láttam, hogy a jobb első keréknél apró víztócsa jelent meg, ami később nagyobb lett. Innen már szinte egyértelmű volt, hogy a vízpumpa volt a ludas. Az a vízpumpa, amit Zoliék alsó hangon 300 ezer kilométernél cserélnek, de van, akinél kétszer ennyit is elmegy. Az a vízpumpa, amiből nem kell minden vezérléscserénél vagy valamennyi idő elteltével egy újra cserélni. Gyorsan lelövöm a poént, miután a megsíkolt új hengerfejjel együtt eljutott az autó a szervizbe, kiderült, hogy valaki valamikor megelőző jelleggel kicserélte ezt a vízpumpát... EGY SZAR UTÁNGYÁRTOTTRA!

Indulás a Volverk felé

A számlák és az ismert legutolsó szakszerviz-látogatás ismeretében ez a vásárlást megelőző 40 ezer kilométer során történt valamikor, amiről egyáltalán nem tudtam, mert nem tájékoztattak. Azt már évek óta hallani, hogy az utángyártott alkatrészek minősége egyre gyatrább, de azt tényleg nem gondoltam volna, hogy néhány tízezer kilométer után beadja a kulcsot, pláne azt nem, hogy egy gondosan szervizelt autóba nem gyári cuccot raknak.

Itt tartok egy szünetet, hiszen a bejegyzés írásának pillanatában éppen műhelyben van az autó – a legjobb kezek között – és az időközben felgyülemlett kisebb szilentcserék mellett a legendás Euro 3-as D5 egység éppen várja a teljes feltámadást. Egy biztos, a jövőben sokkal alaposabb leszek, és minden eddiginél jobban ösztönzök mindenkit arra, hogy vásárlás után szánja rá azt az extraösszeget, és cseréltessen komplett vezérlést az autóján! Ha ez időben megtörtént volna, a szerviz is észreveszi a turpisságot, én pedig szegényebb lennék egy teljes motorfelújítással. Ez teljes mértékig az én hibám, mert hittem a makulátlan előéletnek (mit sem sejtve a titkos akciókról). Mindegy, most legalább lesz egy hibátlan motorom, ami a sokkal de sokkal jobb állapotú autómban duruzsol majd tovább.

Folytatása hamarosan következik, remélhetőleg sokkal jobb hírekkel jövök vissza.