Sikeresen tesztelt a Polestar Cyan Racing Monzában

A szezon előtti kétnapos monzai tesztet követően a Polestar Cyan Racing elégedetten vághat neki a 2017-es WTCC szezonnak. Ahogyan korábban is megírtuk, a svédek nem kevesebbet tűztek ki célul, minthogy az év végén elhódítsák a csapat-világbajnoki címet.

03717001_1556-copie-1280x853.jpg

A március 14-15-i hivatalos program volt az első igazi megpróbáltatás a konkurenssekkel szemben, ahol a jobbnál jobb köridők elérése helyett inkább a különböző beállításokra fektetett hangsúlyt a Volvo gyári különítménye. A pilóták és a csapat többi tagja is úgy gondolják, hogy bár kemény évad áll előttük, komoly lépéseket tettek és tesznek az áhított sikerek felé.

A Polestar Cyan Racing most visszavonul Svédországba, ahol a következő napokban előkészülnek a szezonnyitó futamra, amelyet április 8-9-én tartanak a marokkói Marrakesben.

A Volvoblog ezentúl külön rovatot indít a Polestar Cyan Racing 2017-es szereplésének, amit a lap tetején, a WTCC menüpontra kattintva érhettek el.

Végül következzen egy kis videó az új Polestar Cyan Racing versenyautó bemutatójáról:

 

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu