8 érdekesség a 30 éves Volvo 440-ről
A Volvo 440 először 30 évvel ezelőtt, 1988 júniusában mutatta meg magát a világnak. Az ötajtós családi modell a 480 sportkupé technológiáját alkalmazta. A Volvo 440 előkészítő munkálatai 1978-ban kezdődtek meg, és a projektnek két alapszabálya volt: gondolkozz korlátok nélkül, és törj mind magasabbra. Ezért is kapta a gyáron belül a Galaxy kódnevet.
1980 szeptemberében elkészült az első fronthajtású prototípus. Habár elsődlegesen arra szolgált, hogy kipróbálják rajta a különböző funkciókat, megjelenésében már ez is emlékeztetett a későbbi Volvo 440-re. A G4 néven ismert prototípus pontosan azokkal a tulajdonságokkal rendelkezett, amelyekre a Volvo vágyott: elsőkerék-hajtású volt, és élvezetes volt vezetni. Belső helykínálata bőséges volt, miközben a külső méretek szerények maradtak.
A Volvo 440 modern ferdehátú modell volt, két részre osztott, praktikus hátsó üléssel. A középkonzol a vezető felé fordult, megkönnyítve a kezelőszervek elérését. A modell kialakítása a 700-as szériával mutatott rokonságot, a letisztult oldalfalaktól kezdve a mélyre nyúló, csaknem teljesen függőleges oldalablakokig. A Galaxy projektből végül egyébként két sorozatgyártású modellcsalád nőtt ki. Az 1991 nyarán bemutatott, nagyméretű 850 piaci hatása nagyobb volt, ám a 400-as program évekkel megelőzte azt. A Volvo 440 gyártása 1996 novemberében ért véget. Utódai, az S40 és a V40 ekkor már több mint egy éve szintén gyártásban voltak.
Íme nyolc - talán kevéssé ismert - tudnivaló, amelyet minden rajongónak tudnia kell a Volvo 440-esről:
1. A Volvo 440 rendőrautóként is készült. Több országban, így Hollandiában is rendszeresítették az országos és a regionális rendőri erőknél.
2. A 400-asból soha nem készült kombi, ám két külső formatervező stúdió is dolgozott azok tervein. Az egyesült államokbeli ASC Detroit vázlatokat készített, míg a franciaországi Heuliez meg is építette a kombi 440-es prototípusát. Ezek egyike ma a Volvo múzeum gyűjteményét gyarapítja.
3. A Volvo 440 formatervét a Volvo Car B.V. formatervezői részlegén dolgozó Peter van Kuilenburg jegyezte, de az alapvető forma a cég vezető dizájnere, Jan Wilsgaard által tervezett G4 prototípuson alapult.
4. Egy holland vállalat - TONCAR - kombi átalakító készletet kínált a modellhez. Eltávolították a csomagtérajtót, és helyére üvegszál-erősítésű tetőt, oldalablakot és csomagtérfedelet építettek be. A Volvónak semmi köze nem volt a projekthez – hivatalosan nem is engedélyezték az átépítést.
5. A Volvo 440-ből ralikrossz változatot is építettek. A Volvo 2,3 literes, 16 szelepes motorjával szerelt autó 1992-ben versenyzett. A 715 lóerős modell összkerékhajtást kapott.
6. A 440 Turbo alapfelszereléséhez tartozott a fedélzeti számítógép. Ez olyan adatokat jelenített meg, mint az üzemanyag-fogyasztás, az átlagsebesség, a hatótávolság, az olajhőmérséklet, a hűtőfolyadék hőmérséklete, vagy a külső hőmérséklet. Bekapcsolt gyújtás esetén OK felirat jelezte, ha megfelelő volt az olajszint.
7. 1991. december 1-én a Volvo Car B.V. beszüntette a 400-as széria gyártását, és a termelést átadta a NedCar B.V.-nek. Az új cég a holland állam, a Volvo Personvagnar AB és a Mitsubishi Motors vegyes vállalata volt.
8. Az LCP 2000 tanulmányautó a 400-as modellcsalád előfutára volt. A „könnyű alkatrészű projektet” (Light Component Project) 1983 tavaszán mutatták be, mint egy leendő könnyű építésű gépkocsi menetképes előfutárát. A keresztmotoros, elsőkerék-hajtású LCP2000 különböző kistömegű anyagokból épült fel.
Az alábbi gyári galéria kattintásra nyílik:
Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu
A Volvoblog az Instagramon is aktív! Keress minket az alábbi felhasználónéven: volvoblog.hungary