En krona - a svéd korona története

Az S60 takarítása közben egy svéd egykoronás pénzérmét találtam a vezetőülés hajlatában. Elkezdtem gondolkodni, vajon honnan és hogyan kerülhetett oda (a honnan elég egyértelmű volt, mivel Sam az év elejéig svédországban falta a kilométereket, mintegy kétszázezret). Ez a pillanat adta az ötletet, hogy utánajárjak, honnan is ered a svéd fizetőeszköz.

img_6597.JPG

 

Mivel a svéd valuta szorosan kötődik a blog skandináv mivoltához, úgy gondoltam, ne kizárólag csak a Volvóról szóljon minden írás. Így időről időre kicsit kiugrom a “gördülő” márka bűvöletéből (illetve bűvöléséből), és megpróbálom több más szemszögből is átadni a svéd életérzést.

bn-hl850_krona0_j_20150318092849.jpg

De most vissza a 143 éves svéd koronához. A születés ideje: 1873 május 5., a “szülőatyja” pedig a Skandináv Monetáris Únió (tagjai Svédország és Dánia, majd 2 évvel később Norvégia), amely a korábbi svéd pénznem, a “riksdaler riksmynt” helyébe léptette 1:1 arányban az új fizetőeszközt. A szövetség egészen az első világháborúig létezett, majd annak felbomlása után a tagországok megtartották a kronor (dán és norvég nyelven krone) nevet a saját nemzeti valutáik számára. Egy svéd korona a cikk publikálásának napján 32,47 forintot ér.

A svéd bankjegyek és érmek kibocsátása a Svéd Nemzeti Bank, azaz a Sveriges Riksbank feladata (melynek vezetője tutira nem Georg Matolcsson névre hallgat, hahaha).  A svéd koronát elfogadják még az Åland-szigeteken is, habár ott az Euró a hivatalos fizetőeszköz. Hamár Euro: a svédek büszkeségét bizonyítja, hogy egy 2003-ban tartott népszavazáson elutasították a korona leváltását, így egy jó darabig várat még magára az eurózónához való csatlakozás.

 

Az érem két oldala

A svéd korona éremválasztékának igazából összesen hat oldala van, hiszen jelenleg 1, 5 és 10 korona névértékű érmék vannak forgalomban. Az egykoronás érme hagyományosan az aktuális svéd uralkodó arcképét hordozza az előoldalán, míg a hátoldalon egy korona vagy valamelyik svéd címer látható. Korábban létezett 50 öre-s érme is, azonban a svédek fillérje mostanra már csak az elektronikus fizetésnél létezik, hiszen 2011 márciusáig fokozatosan kivonták a forgalomból a váltópénzt.

Idén októbertől egyébként új sorozatot bocsátanak ki. A 10 koronáson kívül mindegyik érmének megváltozik a mérete. Az érmék témája XVI. Károly Gusztáv király lesz. A sorozatban régi-új címletként ismét bevezetik a 2 koronást is.

 

Bankók

2015-ben új bankjegysorozatot bocsátottak ki, amit azért vezettek be, mert az addig érvényes széria már elavult, és kevés biztonsági elemet tartalmazott. Az új sorozatban szerepel már a 200 koronás bankjegy is, amivel megkönnyítik a kiskereskedelmi tranzakciókat. Az új bankjegyekre versenyt rendeztek, és a nyertes alkotásokat egy szakmai zsűri választotta ki 2012 áprilisában. 

sell-swedish-currency.jpg

A jelenleg forgalomban lévő címletek névértéke: 20, 50, 100, 200, 500 és 1000 korona, melyből a 100-as és az 500-as címleteket idén októbertől lehet elérni. És hogy kik szerepelnek rajta? Olyan svéd nemzeti hírességek, mint Astrid Lindgren (lila színű 20-as), Evert Taube (narancs 50-es), Greta Garbo (kék 100-as), Ingmar Bergman (zöld 200-as), Birgit Nilsson (vörös 500-as) és Dag Hammarskjöld (barna 1000-es).

 

Mocskos korona!

Egy 2013-as oxfordi vizsgálat szerint egy átlagos ideje forgalomban lévő, Európában használt bankjegy felületén egyidejűleg több mint 26 000 baktérium található. A leginkább fertőző valutának a svéd koronát találták, ugyanis a skandináv bankókon és érméken a kutatók átlag 39 600 baktériumot fedeztek fel, négyzetcentiméterenként 246-ot. Hogy mik vannak...

 

A svéd korona végjátéka?

Egy 2015 decemberi hír szerint könnyen előfordulhat, hogy hamarosan eltűnik a készpénz Svédországban, ugyanis a skandináv ország jó úton halad afelé, hogy a világ első készpénzmentes társadalmává váljék. A cikk kitért arra is, hogy a svédeknél jelenleg mintegy 80 milliárd korona van készpénzforgalomban, miközben hét éve még 106 milliárd korona volt. Ennek oka az lehet, hogy a kártyahasználat és a mobiltelefonos fizetés egyre elterjedtebb arrafelé.

img_6596.JPG

Forrás: euronews.com, Wikipédia, ecopedia.hu, Index, mnb.hu

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu