Így készül a legendás Volvo A-traktor

Időről időre feltűnnek a hazai volvós közösségek Facebook csoportjaiban olyan, többnyire 200-as, 700-as és 900-as Volvók fotói, amik a megszokottól eltérően kétajtós pickupokként róják az utakat északon. Ilyenkor jogosan érkeznek a kérdések, hogy: mik ezek, hogyan készülnek és hogyan juthatnának el Magyarországra? A mai bejegyzésemben ennek jártam utána, és találtam egy látványos szemléltető videót is az A-traktorok születéséről.

1511001848b83a892fc5127da9952178.jpg

Először ideje tisztázni, mi is pontosan az A-traktor. Mint az bármilyen világraszóló találmány esetén történt, a szükségesség volt mindennek az alapja. Nem volt ez másként a svéd gazdák háza táján sem a második világháború idején, illetve még azt megelőzően. Akkoriban erős hiány mutatkozott az olyan mezőgazdasági gépek után, amikkel különböző eszközöket lehetett vonatani a gazdaságban, vagy éppen a szántóföldön. A gazdáknak olyan traktorra hasonlító járművekből kellett megoldaniuk az eszközpótlást, ami éppen a ház körül rendelkezésre állt. Az első „prototípusokat” Ford A és AA modellekből alakították át, valószínűsíthetően innen ered a manapság is elfogadott A-traktor elnevezés. Bár kezdetben a köznyelvben Epa-traktornak hívták őket a svédek, mégpedig az olcsóságáról és a rossz minőségéről híres (hírhedt) helyi diszkontáruházak után.

7273313306_d6b8595e9f_k.jpg

A háborút követően a svéd kormány szabályozni kezdte gombamód szaporodó Epa-traktorokat. A törvények első körben az alvázkeret, a maximum 225 centiméteres tengelytáv, a rugózatlan hátsó tengely és a 10:1 arányú sebességifokozat-áttétel meglétét írták elő feltételként. Ennek akkoriban egyedül a Volvo PV445, ismertebb nevén a „Duett” felelt meg. A hetvenes évek közepén a kormány az Epa-traktorokat teljes egészében fel akarta számolni, ám a hatalmas közfelháborodás miatt ezt elvetették. Az emberek ugyanis addigra felfedezték, milyen praktikusak lehetnek ezek a járművek, és a lakosság igénye arra késztette a kormányt, hogy az építők javára változtassa meg a rendeleteket. A különleges járműveket ettől fogva nevezték hivatalosan is A-traktornak, és a közigazgatásban mezőgazdasági eszközként regisztrálták.

duett-epa.jpg

A szabályokon is egyszerűsítettek, ugyanis mindössze annyi a megkötés, hogy a jármű maximális sebessége 30km/óra lehet, a kötelező platóbetét alapterülete nem haladhatja meg az 1,25 négyzetmétert, és szintén előírás a lassú járművek jelölésére szolgáló piros-narancssárga háromszög felszerelése hátulra. Létezik még egy rugalmasan értelmezett szabályozás, amely előírja, hogy az A-traktorokban nem szabad további személy(eke)t és árut szállítani. Ennek köszönhető az, hogy az utasteret az első üléssor mögött szokás lezárni, de létezik olyan megoldás is, amikor az egész plató megy a kukába. Vontatójármű lévén természetesen kötelező a vonóhorog felszerelése is, hiszen erről szól az egész jármű hivatalosan.

duett_a-traktor_2.jpg

De vajon mi az A-traktorok töretlen sikerének igazi titka? Egyszerűbb, mint gondolnátok: nem több egy szimpla kiskapunál. Svédországban a vezetői engedély megszerzésének minimális életkora ugyanis 18 év. De mivel az A-traktor hivatalosan mezőgazdasági járműként van bejegyezve, 16 éves kortól használhatják. Egy olyan autó a fiatalok részére, amely lakókörnyezetükben szabadon vezethető, így teljesen megszokott jelenség a bevásárlóközpontok környékén például szombat este. Van azonban még egy pozitív tulajdonsága, ugyanis az A-traktor átalakítása egy viszonylag könnyen megugorható lépcsőfok az egyedi autók építésének szamárlétráján. Remek alkalom az átalakítási eljárások elsajátítására, igaz amire a 16 éves fiatal eljut oda, hogy befejezze élete első tuningművét, általában éretté válik a hagyományos autók vezetésére. De mindig megmarad hobbiautónak, és ha egyszer valaki megépít egy A-traktort, akkor az generációról generációra okoz majd élményt az autóbolond svéd tinédzserek számára.

Magyarországon ilyen jármű a jelenlegi szabályozások szerint nem vehet részt forgalomban, így maradnak a zárt pályák, magánutak és a Volvo találkozók.

Az alábbi kisfilm minden fontos lépést megmutat a megunt kockakombik A-traktorrá alakulásának folyamatából. 8 perc tömény sufnipornó orrfűrésszel, flexeléssel és hegesztéssel dúsítva.

Kövesd a Volvoblogot a Facebook oldalán is, hogy még több, a márkával és a svéd életérzéssel kapcsolatos információról értesülj első kézből! Katt ide: fb.com/volvobloghu

Hamarosan indul az 5henger, a Volvoblog rendszeresen jelentkező podcast adása is! Ha nem akarsz lemaradni az epizódokról, kövesd a műsor Facebook odalát is: fb.com/othenger

A Volvoblog az Instagramon is aktív! Keress minket az alábbi felhasználónéven: volvoblog.hungary